Érzések

Bandukolt a szerencsétlen zord éjszakában,

Sejtelmes hangok susogtak árnyékában.

Gyötörték, mert csúf dolgokat mondtak,

Gyötörték, mert emberektől hallatszottak.

Nem tudott szabadulni gondolataitól,

Akár jön fagyos szél, akár csend honol.

Átkozza magát, mert erre a világra született,

Átkozza a többi embert, amiért ily' szenvtelenek.

Tisztesség, ahh, suhant át agyában

Mennyire semmitmondó a mai világban!

Könyörgött volna a régi szép időkért,

Könyörgött volna, ha lett volna kiért.

Felcsillantak a remény szikrái,

Egy pillanatra is, de örömöt okozott neki.

Elképzelt világa menedéket nyújtott,

Elképzelt világa hazugságot mutatott.

Mert mit érne a világ realitás nélkül?

Álom lenne csupán, fájdalom nélkül.

Mégis szívesebben álmodik a kirekesztett,

Mégis szívesebben látja, amit elképzelt.

Szeme túl sok átverést hallott már,

Füle túl sok hazugságot látott már.

Nem akart hinni annak, amit lát,

Nem akart hinni annak, amit hallot hát.

Egyre jobban gyülemlettek a képek,

Úgy martak szívébe az emlékek.

Megpróbálta ő a lehetetlent,

Megpróbálta, s neki sem ment.

Visszaidéződtek a tudatlanság évei,

Amikor még nem volt miért harcolni.

Akkor még azt hitte, könnyű elboldogulni,

Akkor még kapott vissza, ha adott valamit.

De most! Óh, oly nehéz kimondani,

Segítségért cserébe megtorlás járt neki!

Hiába volt neki a legnagyobb szíve,

Hiába ment miatta tönkre.

Nem bírta elviselni, amit a valóságnak vélt,

Nem is hitte, csak valami ámítás az egész!

Lehetetlen, hogy nincs egy ember a Földön,

Lehetetlen, hogy nincs, aki vele törődjön!

Megpróbált ő mindent, amit csak lehetett,

Csak azért, hogy szebb világot teremtsen.

Emberek arcára mosolyt csalt varázsa,

Emberek száza rugdosta a pokolba.

Mégsem hagyta abba, mert látta,

Mennyire rossz úton haladnak a világba'.

Fájdalmat okozott neki, mennyien szenvednek,

Fájdalmat okoztak neki, amiért szenvedtek.

Annyira egyszerű lenne az élet nyitja,

Ha támaszkodhatnánk a másikra.

Bizalom az alapja a barátságnak,

Bizalom, amit már rég kiirtottak.

Talán rosszkor született a világba,

Az emberi érzések kihaltak mára.

A szeretet szava üres kehely marad,

A szeretet, mely lassan belőle is kihalt.

Lelkiismerete küzd a valósággal,

Harcoljon e tovább szélmalommal.

Hagyja, hogy az érzések kihaljanak belőle,

Hagyja, hogy megszűnjön e emberi léte.

Nem, határozta, ő már döntött magában,

Addig folytatja, míg össze nem esik fájdalmában!

Érzések nélkül nincs értelme élni,

Érzések, amikről nem hallott itt senki.

Felvállalta szerepét, ő, a szerzetes,

Magányosan szeli útját, míg lehet.

Visszahozza azt, amit az idő eltemetett,

Visszahozza, s felélénkíti az érzéseket.

Nem lehet ilyen világban létezni,

Ahol senkit sem érdekel senki.

Csak van, akibe szorult még valami.

Csak van, vagy különben értelmetlen élni.

Meglásd, lesz még egyszer valaki,

Az ő tanítványa, kit megtanított élni,

Egy olyan ember, akire lehet számítani,

Egy olyan ember, akit ezért fognak száműzni.

                                                                                                               G-pont