"A hasonlóság a mű és a valóság közt nem a véletlen műve"

S most lássuk, milyen az...

Ének

Utolsó előtti óra (mármint kedden)

Valamikor még a szünetben csapott meg egy halvány derengés, miközben szendviccsel az egyik, sörösüveggel a másik kezemben táplálkoztam, hogy lesz még óránk. Nem is egy! Gondolkodást mellőzve inkább kérdeztem:

- Hé, Bálint, milyen óránk lesz?

- MIVA?! - Bálint már arra a szintre fejlesztette kommunikációs készségét, hogy felfogja ha szóltak neki, de hogy mit, azt már nem érti, s ilyenkor túlpörgés veszi kezdetét, ami felettéb életveszélyes nála. Amint felfogtam, milyen közel vagyok a halálhoz, kirúgtam magam alól a széket (ilyen napszakban globálisan mengő az azonosítatlan repülő csigák és szendvicsek társadalma ), felborítottam az asztalt, mintegy barikádot képezve s behúztam magam a sarokba, várva a totális pusztítást. Tündi, magához híven csak ült nyugodtan a széken, tudomást sem szerezve az örjöngő Bálintról, csak bambult, s meg se mozdult. Kívülről már kezdett hasonlítani egy kedves múmiára. Bálint, mikor már felöklelt minden padot és Levit ami útjába akadt, megakadt a szeme Tündén. A pillanat törtrésze alatt arra az elhatározásra jutott, Tündi jól repül. Nekirohant, megfogta, feje fölé emelte, és nekizúdította a barrikádomnak. Tünde csak repült fapofával tovább, neki az asztalnak, s egy csattanás kíséretében meg is érkezett. Gondoltam itt a vég, már csak én maradtam, amikor megemelkedett az asztal, s egy Tünde állt fel, aki visszasétált, és leült ugyanoda, ugyanúgy, ahol eddig volt. Egy medvének ilyenkor már életkedve sincs felállni, ha találkozik egy örjöngő Bálinttal, Tündi észre se veszi.

Miután lenyugodott, sietve lerohantam a földszintre, ahol az énekterem található. Beleszimatoltam a levegőbe, az áporodott hónajlszagot keresve, ami 2 méterről legyilkol egy mammutot. Még élek. Ezek szerint a tanárnő nincs bent. Bevágódtam a terembe, a helyemet keresve, miközben egy mondatot címkéztek számomra:

- Háhá felelünk, és tudod ki fog felelni? TE! - hát persze hogy Cucu volt az.

- Nyasgem, picinyem - mondtam kedvesen, s folytattam volna tovább, mikor nyílt az ajtó. A közeli padokban nagy levegőt vettek, hátha a tanárnő az, de csak Kata csörtetett be. Könnyűszerrel meg tudtam állapítani, mit evett. Az utolsó töltött paprikát még ott fogta a kezében, amit orvul kirántott egy 6.-os tányérjából. Kata elkövette a legnagyobb hibát: nem csukta be az ajtót! A tanárnő szimplán besétált, nem volt idő felkészülni, aminek következtéban Anita egyből feldobta a talpát. Tündi láthatatlanul haldoklott, de lehet meg sem érezte. A lényeg, hogy nem mozdult.

- Micsoda meglepetés, ez a csaj csupa kihívás - nyögtem félhangosan, miközben magamra erőltettem a gázmaszkot. Csak én gondolkodtam előre?

Maga mögött izzadtságtócsát húzva megállt a tanáriasztalnál, a hetesekért kiabálva. Persze nem mentek ki, féltették az életüket.

- Najó akkor megnézem a naplóból. Lássuk csak, Gyenes Ricsi és Hoffer Erik.

Cucu lapított továbbra is, Gyenes még gyorsan elmormolt egy imát a szent tengeralattjáróhoz, kinyitotta az ablakot, vett egy mély levegőt, s kirohant, hogy gyorsan elhadarva a jelentést még élve visszajusson.

- Tanárnaknőnekjelentemtisztelettelazosztályszáma30meghaltkisanita.... - nyelve olyan gyorsan pörgött, mint egy rotor. Feje kezdett lilulni, s tudta jól, hogy nem éli túl. Hazafias bajtársiassággal a szemében még szippantott egy nagy levegőt, s elordította magát:

- ÉLJENEK A TENGERALATTJÁRÓK! - s összecsuklott.

Egyes tagok könnyeikkel küzködve kapkodták a büdös levegőt, a bátor Ricsárdon legeltetve együttérzéssel teli csipáikat. De nem volt sok idő a részvétre, mert már jött is a tanárnő ellenőrizni a házikat. Ahogy jött előre, úgy tolódtak a padok egyre hátrább, "menekülj", "gyorsabban" meg "gyerünk má" kiáltásokkal Ákos részéről, mivel ő volt a legközelebb. Amikor már koppantak a hátsó székek a falnak való ütközés jóvoltából, Buzási előkapta a lélegeztetőgépet, amit egykor Pavelka hordott, s felcsatolta.

- Na hadd lássam, kinek nincs kész? - hangzott a szájából a tanárnőnek ártatlanságot tetetve, mintha nem venné észre, hogy a pentagon körözést adott ki "elrabolt bionukleáris fegyver" címszóval rá. Már látom is, ahogy reklámot csinálnak belőle (bár lehet hogy a hónaljszag hatására hallucináltam):

Önnek is elege van már a bazinagy rakétákból meg atombombákból? Meg akarja mérgezni szomszédját, de nincs kéznél semmilyen biofegyver? Próbálja ki az univerzális énektanárnőt! Elég pár méterre megközelíteni, s a hatás garantált! S most hallgassa meg egyik elégedett vársárlónkat:

- Igen? Ezt kell mondanom? Hát elég szar!

-Adásban van!

-Ja, igen, télleg nagyon elégedett vagyok a tanárrrrrrr, mivan ideírva? Ja, igen tanárnővel, mert gyorsan elintézi azt, akivel bajom van. Ahányszor jött egy postás, mindig kiküldtem, s most már semmilyen számlát nem hajlandók bedobni!

-Hallották, a vásárló véleménye nem csalás, holmi lefizetett dumálás, ááááá, ez az igazság! Rendelje meg most, s ajándékba kap hozzá egy búvárpalackot, hogy ne ön legyen az első, akit kinyúvaszt. Akciós áron most csak 39.999 Ft! Hívjon most!

-Köszönjük, hogy ön is a TVshopot választotta

Az volt a szerencsém, hogy elbóbiskoltam, míg az én leckémet nézte, mert már Anitánál tartott. Pont akkor fordultam hátra, mikor Anita már nem bírta tovább, s telibe rókázta a tanárnőt (nameg engem). Bekapcsoltam az ablaktörlőt, hogy lássak is valamit, amikor eszembeötlött valami: van nálam axe! Dezodor! Ördögi tervemmel a tudatomban kotorásztam a tesicuccomban, de csak a madárszaros pólómat találtam. Végre, megtaláltam! Éppen Dávidékat kínozta, háttal nekem. Lassan, mint egy kommandós, elkezdtem araszolni a célpont felé halált okozó spraymmel. Pont amikor már csak egy méterre voltam, megfordult, s annyira megilyedt, hogy felemelte kezét! Kiszabadultak az illatok, olyanok, amivel már egy gázmaszk se vetekedhetett, s lemarta a pofámról. A pad kezdett follyékony állapotba kerülni a kémiai reakcióktól, s olyan érzésem lehetett, mint Michael Jacksonnak: kezdett leesni az orrom. A tudatom utolsó megmaradt ép pontja jelezte a menekülést adó tervet, s annyi adrenalint lövellt belém, hogy karom engedelmeskedett tán utolsó parancsomnak: megnyomtam a dezodor tetejét. Tüzijáték robbant ki a viaskodó szagok miatt, ahogy összecsaptak. Viviennek volt annyi lélekjelenléte, hogy a sprayt kitépte kezemből s tovább nyomta a levegőbe. Az énektanárnő egy vérfagyasztó sikoly hallatán elolvadt, s lefolyt a lefolyón.

Meghalt.

Annyira megviselte az életben maradottakat ez a sok halál, hogy verőfényes napsütésben szőrmebundában mentünk ki tüntetni a hajtógázas dezodorok ellen, a bepállott hónaljakat ünnepelve (én persze papírzacskóval a fejemen, mivel orrom már nem volt), s addig szagoltuk egymásét, míg nem rókáztunk.

Meghalt

Vagy mégsem?

folyt. köv. (de nem biztos:)

G-pont